Zuschlag előzetesben is kap fizetést

2008.04.21. 11:02 | Nickk | 1 komment

Címkék: előzetes pénz zuschlag böszmeség fizetés pénzsóvár

Továbbra is kap fizetést Zuschlag János és az ügyben szintén gyanúsított Katus Ferenc a Bács-Kiskun megyei önkormányzattól, miután nem mondtak le képviselői mandátumukról. A kiskunhalasi ügyrendi bizottság elnöke szerint többször kérték Zuschlag Jánost, hogy mondjon le, de ő ezt nem tette meg. Szabó Károly hozzátette: a csalással gyanúsított képviselő még a vagyonnyilatkozatát is időben eljutatta az önkormányzathoz felesége révén.

Zuschlag János és a szintén előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferenc is kap még fizetést a Bács-Kiskun megyei önkormányzattól, ugyanis nem mondtak le képviselői mandátumukról.

A kiskunhalasi ügyrendi bizottság elnöke az InfoRádiónak elmondta: a jogszabályi háttér értelmében az önkormányzati képviselő nem hívható vissza, ugyanakkor le kell mondania, ha büntetőeljárásban jogerős ítélet születik ellene.

Ennek értelmében a csalási ügyben gyanúsított két MSZP-s megyei képviselő mandátuma akkor szűnik meg, ha önként lemondanak, az önkormányzat és a polgármester mást egyelőre nem tehet. Szabó Károly úgy vélekedett: az érintetteknek már illet volna lemondaniuk.

Ha a képviselő tartósan nem vesz részt az önkormányzat munkájában, akkor 25 százalékkal csökkenthető a fizetése - hangsúlyozta a kiskunhalasi ügyrendi bizottság elnöke. Hozzátette: ez Zuschlag János esetében már megtörténhetett, így lehet bruttó 95 ezer forint a járandósága.

Ha a képviselő egy évig nem vesz részt a közgyűlés munkájában, akkor automatikusan kizárja magát, ám ez a csalással gyanúsított politikus esetében csak ősszel következhet be - közölte Szabó Károly.

Kiemelte: üzentek már az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag Jánosnak az ügyvédje útján, de jelezte, hogy nem mond le.

Ha a képviselő nem adja be a vagyonnyilatkozatot, akkor megszűnik a mandátuma, ám a csalással gyanúsított politikus felesége határidőre behozta, és leadta a jegyzőnek - tette hozzá Szabó Károly.

A Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János előzetes letartóztatását.

Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalan felhasználása miatt.

Az ügynek 16 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. Katus Ferenc - Zuschlag Jánossal együtt - az MSZP megyei közgyűlési frakciójának tagja volt.

A harmadik letartóztatottat, a Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt - a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően - a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárásban önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.

- inforadio.hu -

A bejegyzés trackback címe:

https://aztadurva.blog.hu/api/trackback/id/tr9435057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pegazoo · http://pegazus.buzz.hu 2008.06.16. 23:30:05

Hat f***! Hat mindenkivel megcsinalhassak? Emberek! Meg a The Sopranos-ban is ez volt.:D Oriasi!
süti beállítások módosítása